Ébred a természet

Ébred a természet és vele együtt az állatokra veszélyes élősködők is

Tavasszal, ahogy ébred a természet, úgy ébrednek a háziállatainkra veszélyes élősködők, esküdt ellenségeink a kullancsok, de a szintén veszélyt jelentő szúnyogok egyes alfajai is. Egyre többen indulunk nagy sétákra és kirándulásokra, amelyekre a kutyáink is társul szegődnek. A kullancsoknak pedig kedvenc portyázó helye elsősorban a kirándulások helyszínei, az erdők és az aljnövényzetben gazdag tisztások, parkok. Sajnos mára már annyira kiszélesedett az élőhelyük, hogy kertjeinkben, az utcára ki sem járó kutyáinkon is előfordulnak. Szerencsére kaphatóak olyan védőszerek, amelyek tartós védettséget nyújtanak állataink számára.

Az utóbbi évek szélsőséges időjárása és a viszonylag rövid ideig tartó téli fagyok miatt kitolódott az élősködők aktív időszaka, a kullancsok például már az enyhébb téli hónapokban is jelen vannak, csak több napig tartó mínusz 10 fokos hőmérsékleten pusztulnak el. Nem csupán azok az állatok vannak veszélyben, amelyeket erdei sétára visznek a gazdik, hiszen kertekben, zöldövezeti játszótereken és parkokban éppen úgy megtalálhatóak az élősködők.

Milyen betegségeket terjesztenek a kullancsok?

A legfontosabb betegségek a Babesiosis és a Lyme kór.

A Babesiósis sokkal elterjedtebb hazánkban, mint a Lyme kór, vannak olyan vidékek, ahol minden 100 kullancsból 1 fertőzött ezzel az egysejtűvel. Az országban Tolna megye a legfertőzöttebb, de Baranya megyében is nagyon gyakori ez a parazita. A kórokozó kutyákat fertőz (illetve haszonállatokat is), macskákat és embereket nem. Nagyon hirtelen jelentkező általános tüneteket okoz: levertség, bágyadtság, étvágytalanság. A vizeletben vérfesték jelenik meg, amitől az barnásvörösre színeződik. Az egysejtű a vörösvérsejteket robbantja szét, és 6-7 nap alatt elhullást okoz (vese-ill. máj elégtelenség következtében). A tünetek jelentkezésekor megkezdett gyógykezelés szinte 100%-os gyógyulást eredményez, míg 2-3 nap késlekedéssel gyorsan romlanak az esélyek, a szövődmények hamar kialakulnak, ilyenkor a gyógykezelés már sokszor sikertelen. A Babesia ellen nem létezik védőoltás, csak megfelelő hatóanyagú gyógyszer, a betegség ellen a kullancsok távoltartásával lehet védekezni.

A Lyme kórt egy baktérium okozza, mely az embert és macskáinkat is ugyanúgy fertőzi. Sokkal kisebb arányban fertőzöttek vele a kullancsok, mint a Babesiával. A kullancscsípés után hetekkel alakulnak ki a tünetek: váltakozó láz, sántítás az egyes izületek gyulladása és duzzanata miatt. Az esetek egy részében idegrendszeri tüneteket, agyhártya-, agyvelőgyulladást is okozhat. Antibiotikummal jól kezelhető, csak a diagnosztizálása nehéz. Az agyhártyagyulladást követően visszamaradhatnak idegrendszeri tünetek. A Lyme kór ellen létezik jó hatékonyságú vakcina, melyet a sokat erdőben tartózkodó kutyáknak érdemes beadatni.
Magyarország kullancs térképe:
A pirossal jelzett területeken a legnagyobb
a kullancs populáció

Milyen betegségeket terjesztenek a szúnyogok?

A szúnyogok 2 fonálféregnek a lárváját terjesztik. Szúrásuk során oltják be a mikroszkópikus lárvát a vérbe, és vihetik tovább más egyedre.

Az egyik egy kevésbé veszélyes bőrféreg (Dirofilaria repens), melynek kifejlett példánya a bőr alatti kötőszövetben él, és itt ritkán gyulladásos reakciót okozhat (bőrgyulladás, csomók, fekélyek). Általában tünetmentes a fertőzés, de azért fontos a védekezés, mert emberben is hasonló tüneteket okozhat, illetve ritkán a szúnyog az ember (állatok) szemébe is beolthatja a lárvát, ami súlyos szemproblémákhoz vezet (a szem belsejében fejlődik ki a féreg).

Kutya szemhéj alatti duzzanatából kioperált bőrféreg
(Dirofilaria repens)

A másik féreg a szívféreg (Dirofilaria immitis), mely az utóbbi 4-5 évben Magyarországon is megjelent, és kezd elterjedni a szúnyogpopulációban. Hazánktól délre a mediterrán országokban már régóta megtalálható (Földközi tenger mentén): Horvátország, Olaszországban a Pó-folyó völgye, illetve a Rajna-völgye. A szívférgesség ugyancsak zoonózis, tehát emberre is átmehet a kórokozó, bár emberben önkorlátozó a betegség, tüneteket rintkán okoz (immunszupresszált egyének). A szívféreg kifejlett egyedei a tüdőben, súlyos esetben jobb szívfélben élősködnek, és tüdő-ill. szívelégtelenséget okokoznak. A tünetek súlyossága egyenes arányosságban áll a kifejlett egyedek számával.

Hogyan védjük állatainkat?

Mint minden fertőző betegség esetében, a külső élősködőknél is a megelőzésre kell helyeznünk a hangsúlyt, vagyis állatainkat kell védeni a kullancsoktól. Számos jobbnál jobb, különböző elven működő szer létezik ma már a piacon, amelyeket három nagy csoportban tudunk osztani:

1. Külső élősködök elleni nyakörv
2. Spot on készítmények
3. Szájon át beadható tabletta

A fürösztést, lemosást, porzószerek használatát nem javaslom, mert rövid hatásúak (1-2 nap) és úgynevezett kontakt mérgek, melyek csak úgy hatnak, ha közvetlenül érintkeznek pl: a bolhával, kullanccsal. Így az egész, szőrrel borított testfelület kezelése lenne szükséges, ami nagyon nehezen kivitelezhető.

SPOT ON készítmények: nyakra csepegtethető oldatok, melyek a nyak bőréről felszívódva, a bőr zsírrétegében oldódva eljutnak a test minden felületére, és ott bizonyos ideig (ált. 1 hónapig) hatékony koncentrációt tartanak fenn. Így megölik a jelenlévő parazitákat, és nem is engedik újrafertőződni az állatot. A kezelésnél lényeges, hogy az oldat a bőrre, ne a szőrre kerüljön, ott ahol az állat nem tudja lenyalni (optimális hely a nyak –tarkó terület). Fontos, hogy a kezelés után 1 napig azon a területen az állatot ne simogassuk, és ne érje víz (udvari kutyáknál ezért esős napon nem ajánlott a kezelés). Fontos, hogy a kutyáknak gyártott szereket macskákra semmiképp se tegyük rá, még tört adagban sem, mert a legtöbb hatóanyagot a macskák nem tolerálják, és súlyos idegrendszeri tüneteket, halált okozhatnak. Macskáknak csak a macskáknak gyártott készítmények adhatók.

GYÓGYSZERES NYAKÖRVEK: a külső élősködők elleni nyakörvek lehetnek porzó nyakörvek (folyamatos porkibocsátás) vagy folyadékfázist kibocsátóak. Az utóbbi szagtalan, nem hagy foltot pl. kézen, ruhán. Mindkét típus hosszabb, 4-6 hónapos védelmet biztosít. Macskáknak, játékos kutyáknak a nyakörv nem a legjobb megoldás, mert sokszor hamar elveszítik azt, illetve beakadhat tárgyakba, esetenként fennakadhatnak vele kerítésen.

SZÁJON ÁT BEADHATÓ TABLETTA: a legújabb fejlesztések eredményei, mint bármilyen tablettát be kell adni az állatnak, és 1 -3 hónapig folyamatos vérszintet biztosít, és azonnal elöli a bolhákat, kullancsokat.
Készítmények: Bravecto: 3 hónapos védelem, NexGard. 1 hónapos védelem.

A védekezést nem lehet elég korán kezdeni, van olyan spot on amit már 2 hetes kortól lehet adni, illetve olyan nyakörv is, ami már 7 hetes kortól alkalmazható. Lényeges, hogy mindig kérjük ki az állatorvos tanácsát, amikor ilyen készítményt választunk, s csak olyat válasszunk, amit állatorvosnál vagy állatpatikában ajánlanak nekünk, a szabad forgalmú (állateledel boltokban, áruházláncokban is kapható) szerek sokszor nem hatékonyak. Ennek az az oka, hogy a ténylegesen védelmet nyújtó nyakörvek, spot-onok hatóanyaguk miatt gyógyszernek minősülnek, így azokat csak szakember árulhatja.

Több csepp és nyakörv a szúnyogok ellen is megfelelő védelmet nyújt.

Végezetül még egy FONTOS DOLOGRA hívnánk fel a figyelmet: Ha befúródott kullancsot találunk magunkon vagy kedvenc háziállatunkon, ne essünk pánikba! Minél előbb távolítsuk el a kullancsot, lehetőleg úgy, hogy ne nyomjuk össze a potrohát, hiszen ekkor ürítheti a kórokozókat a gazdaszervezetbe. Az alapjánál fogjuk meg (csipesszel, vagy akár puszta kézzel), és egy határozott mozdulattal húzzuk ki. Lényeg, hogy ne agonizáljon, mert, akkor bocsájtja ki váladékait. Ha a feje bennt maradna, nem baj, az pár nap alatt kilökődik. A csípés helyét célszerű valamilyen fertőtlenítőszerrel (Betadine, alkoholos fertőtlenítők) bekenni. Nagyon fontos, hogy tilos bármilyen készítménnyel bekenni a befúródott kullancsot, ugyanis ha eltömődnek a potrohán lévő légzőnyílások, fuldokolni kezd és ekkor is kiüríti a garatmirigyeiben lévő kórokozókat a gazdaszervezetbe.

Előzzük meg a bajt, és vigyázzunk kedvenceinkre!!!